Ardzsun és Míra házasságát egy közvetítő kötötte. Hat hónapig csak telefonon beszéltek, minden este. A menyasszony az esküvőn végig a fátyla mögé rejtőzött. Éjjel Ardzsun felemelte, és megdermedt.
A lány bal arcát és halántékát egy nagy, borvörös anyajegy borította. És nem az volt, aki a fényképen.
– A fénykép az unokatestvéremé – suttogta Míra, és sírt. – A családom azt mondta, senki sem venne el így. A közvetítő azt mondta, ha egyszer megtörtént az esküvő, már nem küldhetsz vissza. Én nem akartam. Minden este el akartam mondani a telefonban. Nem mertem.
Ardzsun sokáig hallgatott.
– Te olvastad fel nekem a verseket? – kérdezte végül.
Míra bólintott.
– Te nevettél, amikor elmeséltem, hogy a diákjaim elbújtatták a krétát?
– Igen.
– Akkor nem cseréltek ki senkit – mondta Ardzsun. – Én a hangodat vettem feleségül. Azt az embert, aki minden este beszélt velem. A fényképet sosem ismertem.
Reggel Ardzsun anyja kopogás nélkül nyitott be. Meglátta Míra arcát, és felsikoltott.
– Becsaptak minket! Még ma visszaküldjük!
Ardzsun felállt, és a felesége elé lépett.
– Engem nem csaptak be, anya. A családja becsapta őt is, és engem is. De ő nem csapott be. Ő a feleségem, és itt marad.
Az anyja egy hétig nem szólt hozzá.
Ardzsun elment a közvetítőhöz, és visszakérte a díjat. A közvetítő ellen végül több család is panaszt tett. Míra szüleivel Ardzsun egyszer beszélt. Csak annyit mondott nekik: „Ti szégyelltétek a lányotokat. Én büszke leszek rá.”
Míra befejezte a tanítóképzőt, és ugyanabban az iskolában kezdett tanítani, ahol a férje. Egy kislány az első napon megkérdezte tőle, mi van az arcán.
– Egy térkép – mondta Míra. – Az én saját országom. Szeretnéd, hogy megmutassam?
Ardzsun anyja egy év múlva, az unokája születésekor a kórházban megfogta Míra kezét, és bocsánatot kért.
A kislány anyajegy nélkül született. Ardzsun azt mondja, kár.
Mit üzennétek Mírának, ha most olvasná? Írjátok meg neki kommentben! 💬

